VV Csaba a Helyes pasi kategóriából került be a Való Világ 5 műsorába, az utolsó játékosként. Csaba Székesfehérvárról érkezett, a játék miatt felfüggesztette felsőfokú tanulmányait. Legnagyobb szenvedélye a zene és a testmozgás.
VV Csaba azért jelentkezett a játékba, hogy tesztelje magát, hogy kipróbálja, mit hoz ki belőle a hosszú távú bezártság. Csaba nagyon elszánt, így csakis egészségügyi okok miatt adná fel a játékot.
VV Csaba folyton sikereket ér el a műsorban, hiszen óriási rajongótábora van, nagy fölénnyel tért vissza arról a párbajról, ahol a népszerű VV Veronikával, Alekosz exével mérkőzött meg.
A Villában nem tölt be központi szerepet, a csendesebb játékosok közé tartozik, de mindig igyekszik megtalálni a többiekkel a megfelelő hangnemet, így nem is alakul ki körülötte sok veszekedés és vita.

VV Eszter a Karrierista kategóriából került be a Való Világ 5 műsorába. Eszter Budapesten él és ügyvédként dolgozott. VV Eszter bekerülése viharos volt, ugyanis a médiában felröppent a hír, miszerint Ördög Nóra intézte el, hogy a lány bejusson.
VV Péter a Valóságshow veteránok kategóriáján belül került be a Való Világ 5 műsorába. Péter korábban már szerepelt valóságshow-ban, a Survivorcímű műsorban is szerepelt, azonban azt kénytelen volt feladni egészségügyi problémái miatt.
VV Seherezádé a Szenvedélyes nő kategóriájából került be a Való Világ 5 műsorába. A szőke szépség Budapesten él, jelenleg felfüggesztette tanulmányait a játék miatt. VV Seherezádé azért jelentkezett a műsorba, hogy megmutassa magát. Állítása szerint ő a valóságshow szereplésre született, hiszen ő tudja, hogyan kell színesebbé tenni egy ilyen műsort.
VV Attila az Összeférhetetlen kategóriából jutott be a Való Világ 5 műsorába. Attila Gyomáról érkezett, korábban ötletgazdaként dolgozott. Attila tiszta játszmát ígért, őt egyetlen egy dolog motiválja, az pedig a nyeremény. Éppen ezért csak és kizárólag háború esetén adná fel a játékot.
VV Fecó a Dumagép kategóriájából került be a Való Világ 5 műsorába. VV Fecó Pécsről érkezett, és a való életben raktárosként dolgozott. Állítása szerint legidegesítőbb szokása a nevetés, azonban ez nem meglepő, hisz valóban a Való Világ 5 dumagépe. A Villában mindenkivel jól kijön, kivétel egy-két eset, azonban legjobb barátja
VV Kinga a Cselszövők kategóriájában indult a Való Világ 5 műsorában. A Villába negyedikként került be, és csatlakozott Fecóhoz, Gergőhöz és Seherezádéhoz. A szőke szépség Budapesten él, a való életben hostessként dolgozott. VV Kinga arra a legbüszkébb, hogy csinosnak született, ami óriási kiváltság neki az életben.
VV Gergő az Alfahímek kategóriáján belül jelentkezett a Való Világ 5 műsorába. Gergő Kapuvárról érkezett, a való életben felszolgálóként és szakácsként dolgozott. Nem hangoztatta soha, de akire a legbüszkébb, az a húga, Dukai Regina.